Konyha a nappalival: egybe vagy külön? Ötletek a kialakításhoz.

Konyha a nappalival: egybe vagy külön? Ötletek a kialakításhoz.

A témakörről írni számomra hálás feladat. Hálás azért, mert nekem személy szerint rendkívül tetszik az a lakás, otthon, ahol a konyha egybe van nyitva a nappalival. Ha lakásfelújítás előtt állsz vagy nagy álmod az, hogy az otthonodat „egy kicsit” átalakítsd, mindenképpen tárgyszerűen kell azért a dolgot látni. Éppen ezért először a konyha és a nappali fogalmát próbáljuk megfogalmazni. Hogy mik ezeknek a helyiségeknek a gyakorlatban betöltött funkciója.

A KONYHA. A háziasszony –vagy legénylakásról lévén szó- a férfi fő tere. És egyben közösségi tér is. Ha úgy vesszük, itt kezdődik, és itt ér véget a nap. Itt indul be és itt nyugszik le minden. Éppen ezért fontos, hogy színhatásban, kisugárzásban melegséget, vidámságot és egyben dinamizmust képviseljen a konyha. Na meg funkcionalizmust.  Hogy minden kéznél legyen, minden egyes dolognak helyet találjunk.

A NAPPALI. Minden esetben, bárki lakjon a lakásban, a legfőbb közösségi térnek számít. Itt folynak a beszélgetések, a nagy nevetések, vagy éppen a viták. Ha megfigyeled, ha térben el is van választva a konyha és a nappali, akkor már EGYEZŐSÉGET mutatnak a mindennapi életben betöltött funkció okán, de mi van a kellemetlenségekkel?

Gondolunk itt a sütés-főzés okozta szagokra, a háztartási eszközök zajára. Mi van, ha a konyha stílusa, jellege, megvilágítása elüt a nappaliétól?

Látod? Ha egybe is szeretnéd a két helyiséget nyitni, egyszerre több mindent kell mérlegelned magadban. Hogy mi az, ami számodra magas komfortérzettel bír, mi az ami „belefér”, hogy a konyhából egyenesen a nappali légkörébe és közegébe kerüljön.

Legjobb, ha kikéred szakember tanácsát is, aki elmondja a véleményét a két tér stílusát és berendezését illetően. A stílusban, a megvilágításban egy profi lakberendező tud Neked segíteni. De abban, hogy végig gondoltad-e, hogy miben fog változni a lakás, ha a két helyiséget egybe nyitod, már magadban kell elrendezni.

Az otthonunk hozzánk tartozik. Befolyásolja mindennapjainkat az a tér, ahol létezünk. A színek, a bútorok, az, hogy mit sugallnak a falak, a helyiségek. A megvilágítás kiemeli a színeket, és a hangulatunkat is nagyban befolyásolja. Olyan sokféle lámpa, lámpatest, lámpabúra létezik. Az egyes típusokat alaposan szemügyre kell venni, és megint csak mérlegelni kell, hogy mi illik stílus szempontjából az adott térbe és mi nem. Milyen fényt, megvilágítást képzelsz el.

Mint láthatod, teendőd akad bőven. De ha készen vagy, maga az álom! Olyan otthonod lehet, amilyenre mindig is vágytál.



5-nél több ágú csillárok 5-nél több ágú csillárok 5-nél több ágú csillárok Szögletes mennyezeti lámpák Szögletes mennyezeti lámpák Szögletes mennyezeti lámpák Textil ernyős fali lámpák Textil ernyős fali lámpák Textil ernyős fali lámpák

Sigma

Sigma csillár, Sigma nagy lámpa, Sigma pezsgőburás lámpa, Sigma  kristály lámpa, Sigma kristálylámpák, Sigma kristálycsillárok, Sigma kristályok, Sigma kicsi lámpa, Sigma falikar, Sigma függeszték, Sigma kapcsolós lámpa, Sigma álló lámpa, Sigma asztali lámpa, Sigma hosszú lámpa, Sigma olcsó lámpa, Sigma antik lámpa, Sigma spot lámpa, Sigma kültéri lámpa, Sigma gyerek lámpa, Sigma kerek lámpa, Sigma négyzetes lámpa, Sigma kocka lámpa, Sigma réz lámpa, Sigma színes lámpa, Sigma fehér lámpa, Sigma króm lámpa, Sigma   előtéri lámpa, Sigma fürdoszobai lámpa, Sigma konyhai lámpa, Sigma halószobai lámpa, Sigma hangulat lámpa, Sigma mennyezeti lámpa, Sigma budaörsi webáruház, Sigma budaörsön lámpaweb, Sigma lámpa webáruház, Sigma olaszlámpák, Sigma töröklámpák, Sigma lámpa, Sigma Globo lámpa, Sigma Ideal lux lámpa, Sigma lámpa, Sigma Sevinc lámpa, Sigma Kolarz lámpa lámpa, Sigma stb. lámpák Lengyelországban gyártott, Sigma nagyon közkedvelt lámpák!  Modern lámpák Budaörs, Sigma csillárok Budaörs, Sigma fali lámpák Budaörs, Sigma asztali lámpák Budaörs, Sigma állólámpák Budaörs, Sigma lámpák azonnal Budaörs, Sigma lámpák raktárról Budaörs, Sigma szép lámpák Budaörs, Sigma csitetős lámpák Budaörs, Sigma éjjeli lámpák Budaörs, Sigma kerti lámpák Budaörs, Sigma fürdőszobai lámpák Budaörs, Sigma beépíthető lámpák Budaörs, Sigma mennyezeti lámpák Budaörs, Sigma gyerek lámpák Budaörs, Sigma kristály lámpák Budaörs, Sigma kristály falilámpák Budaörs, Sigma kristály állólámpák Budaörs, Sigma LED lámpák Budaörs, Sigma LED falilámpák Budaörs, Sigma LED mennyezeti lámpák Budaörs, Sigma Loft stílusú lámpák Budaörs, Sigma Minimál stílusú lámpák Budaörs, Sigma mediterrán stílusú lámpák Budaörs, Sigma rusztikuslampak, Sigma rusztikuslámpák.budaörs, Sigma rusztikusállólámpák, Sigma rusztikusasztalilámpák, Sigma rusztikuscsillárok.budaörs, Sigma rusztikusfüggesztékek.budaörs, Sigma     lampak.budaörs, Sigma fenyforras.budaörs, Sigma lampabolt.budaörs, Sigma csillarbolt.budaörs, Sigma lampaker.eskedes.budaörs, Sigma lampa.budaörs, Sigma lampaaruhaz.budaörs, Sigma lampanet.budaörs, Sigma alkonylampa.budaörs, Sigma alkonylampak.budaörs, Sigma lampaszalon.budaörs, Sigma lámpa.budaörs, Sigma ledlámpákolcsón, Sigma lamparendeles.budaörs, Sigma lamparendeles.raktárról.budaörs, Sigma ledlampaaruaz.budaörs, Sigma ledarhuaz.budaörs, Sigma csillarbolt.budaörs, Sigma asztalilámpabolt.budaörs, Sigma designlampak.budaörs, Sigma modernlampak.budaörs, Sigma loftlampak.budaörs, Sigma minimallampak.budaörs, Sigma klasszikuslampak.budaörs, Sigma rusztikuslampak.budaörs, Sigma mediterranlampak.budaörs, Sigma azzardolampabolt.budaörs, Sigma ideal-luxlampabolt.budaörs, Sigma sevinclampabolt.budaörs, Sigma nowodvorskilampabolt.budaörs, Sigma zumalampabolt.budaörs, Sigma redolampabolt.budaörs, Sigma lampabolt.budaörs, Sigma ideal-lux.lampak.budaörs, Sigma nowodvorski.lampak.budaörs, Sigma azzardo.lampak.budaörs, Sigma zuma.lampak.budaörs, Sigma redo.lampak.budaörs, Sigma searchlight.lampak.budaörs, Sigma novaluce.lampak.budaörs, Sigma tklighting.lampak.budaörs, Sigma sigma.lampak.budaörs, Sigma     minőségi.csillárok.budaörs, Sigma szép.lámpák.budaörs, Sigma olcsólampa.budaörs, Sigma ledlampak.budaörs, Sigma lámpák.mennyezeti.budaörs, Sigma lampa.szakuzlet.budaörs, Sigma fuggesztek.lampak.budaörs, Sigma asztalilampak.budaörs, Sigma dekorációsállólámpák.budaörs, Sigma éjjelilámpák.budaörs.hu, Sigma modernéjjelilámpák.budaörs, Sigma klasszikuséjjelilámpák.budaörs, Sigma íróasztalilámpák.budaörs, Sigma modern.fürdőszobai.lámpák.budaörs, Sigma beépíthetőlámpák.budaörs, Sigma többizzóslámpák.budaörs, Sigma konyhai.függesztékek.budaörs, Sigma konyhai.csillárok.budaörs, Sigma falilámpák.budaörs, Sigma falikarok.budaörs, Sigma gyereklámpák.budaörs, Sigma gyerekasztalilámpák.budaörs, Sigma kristálycsillárok.budaörs, Sigma kristálylámpák.budaörs, Sigma mennyezetikristálylámpák.budaörs, Sigma kristályállólámpák.budaörs, Sigma modernállólámpák.budaörs, Sigma kerekmennyezetilámpák.budaörs, Sigma sínrendszerlámpák.budaörs, Sigma ernyősasztalil.lámpák.budaörs, Sigma ernyősálló.lámpák.budaörs, Sigma ernyőscsillárok.budaörs, Sigma kültéri.lámpák.budaörs, Sigma modernkültérifalilámpák.budaörs, Sigma falilámpák.budaörs, Sigma kültériállólámpák.budaörs, Sigma leszúrhatókültéri.lámpák.budaörs, Sigma kültéri.mennyezeti.lámpák.budaörs, Sigma kültéri.led.lámpák.budaörs, Sigma kültéri.függesztéklámpák.budaörs, Sigma

31113 Sigma Aura kw. 1 plafon czarny mennyezeti lámpa 31113 31113 Sigma Aura kw. 1 plafon czarny mennyezeti lámpa 31113 31113 Sigma Aura kw. 1 plafon czarny mennyezeti lámpa 31113 31113 Sigma Aura kw. 1 plafon czarny mennyezeti lámpa 31113 31197 Sigma Rif Plusz 3 plafon czarny mennyezeti lámpa 31197 31197 Sigma Rif Plusz 3 plafon czarny mennyezeti lámpa 31197 31197 Sigma Rif Plusz 3 plafon czarny mennyezeti lámpa 31197 31197 Sigma Rif Plusz 3 plafon czarny mennyezeti lámpa 31197

KWea252af5932c4695f3aae75c90007ac1

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Keresőoptimalizált weboldal készítés

Zárnyitás 0-24

Keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítés kontra saját weboldal - 2DIN autóhifi